Az élet nem kis körönként ismétli önmagát.
Ugyanaz az ember, ugyanabban a csőben
Kétszer ugyanolyan lyukat föl nem talál.
Csak egyszer hagyom el kamasz éveim,
S többször nem is fogom megsiratni
Drága emlékeim, melyek most szívem égetik.
S rákívánhatok éltemben ugyanarra még,
Mit mindig oly heves vággyal akartam, sőt...!
Remélhetem félve, hogy te is ugyanarra mégy.
Téged, s melletted eltörpülő, ám mégis
Istenáldotta földi javakat ezerszer akarom,
Ha kell fájjon, nem érdekel, ha ég is!
Nem akarom sürgetni az időt. Mostmár.
Eddig fel akartam nőni, most gyerek lennék.
Előre így mért siettem, mondd már!
Az idő viharában csak a főkolompos áll
Vitézen, merészen, széllel szemben.
Siettem, s most itt áll az én gonosz csodám:
Nincs visszalépés, lassu-gyors a forgatag,
Elfecsérled szép perceid és óráidat
S eszmélsz: évek óta más se, csak sorba' vagy.
S mégiscsak gyorsan fordul önmagába,
Hisz Döbrögi is háromszor lakol meg,
De az újrakezdést mindig más - de föltalálja.
"Mert minden hajnal egyben alkony"-
S aki reppel, az költ, aki költ, az sztár:
Mindig fenntartott a lakosztály, s a balkon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése