Félálomba süllyedt éberség

Senki sem tudhatja,

Merre jártam álmomban.

Láttam magam dúvadnak,

És éreztem bátornak.

Sosem készülök fel rá,

De mégis előtör gyakran.

Szívem ver, agyam kattan,

Felmordulok számolatlan.

Furcsa, merész látomás.

Bakot tartok magamnak,

Szégyellem, mit látok,

Szemhéj alatt még akadnak

Képtelen látomások.

Egy feszengő óvodás vagyok.

Halkan szól csak a zene.

Belháború közepe a fejem,

Nyugtom csak holtan lenne.

Nem lennék én hadifogoly.

Ostoroz, mardos, köpköd

Álmomban a bűntudat

Riadok. Felhúzom a köntöst,

Nehéz, mint egy űrruha.

Azt sem tudom mit tegyek.

Szemem résnyire nyitva,

Mintha álom-angyal szidna,

Zárva az alvásnak titka,

Azt hiszem, ezt meguntam.

Punk

Nyarvogj te állat kit izgat

Hanyag nyomorult vagy

Gyújtsál csak rá egy cigire

Bólogattass engem keserű szájízzel

Monotonná teszed napom

Nem bírok tőled elszakadni

Pontos vagy, ki vagy találva

Te is tudod, ez csak reklámfogás

De mégis működik nálam

Légy csak öntörvényű kit érdekel

Szarj bele a világba téged is leszarnak

Ez a mocskos igazság

Undorító tetves féreg vagy

De iszonyatosan jól áll neked

Hiszen ki vagy találva

Falra okádott borsó

Megöltem egy kiskecskét,

Fiallott három nagy lovat.

Háromból kettő csak sertés,

Az az egy meg mosogat.

Fiam, loptam neked fűt,

Mellé tízezer-öt forintot.

Játszótéren abból sportot úz,

Hogy ő Placido Domingo.

Sok a dolog, ezért kuss,

Számolgasd fogaid körbe.

Éhes számba kenyér, juss,

Taknyot csapok a földre.

Kerestem karcos cédét,

A hóna alatt volt a kígyónak.

Megeszi saját farka végét,

Thomas ő, a kisvonat.

Azt hiszem, mellényúltam,

Elfolyt a magzatvizem messze

Hiányzik, mint mellényujjam,

Fuss, kutyám, te tetves!

Szerelmes voltam a körmödbe,

Halál-szaga vonzott nagyon,

Nagyot köpök a kölyködre,

De visszaadni nem hagyom.

Színes tonikot vizelek,

Álmom végtelen nevetség.

Holnap az ijesztő kikelet

Ronda álom-arcom feledné.

Fonál

Érezted már, hogy mindenképpen szeretnéd, sőt akarod, hogy gondolkozz, hogy összpontosíts, figyelj, koncentrálj egy bizonyos dologra, de közben a gondolataid úgy elhomályosulnak, mint amikor addig bambulsz, hogy elmosódik előtted a kép? Nos, ha igen, akkor mi most egy cipőben járunk. Érezted már, hogy megvan mindened, ami csak kellhet az életben, de valamilyen apró dolog miatt mégsem vagy megelégedve a helyzeteddel? Igen? Akkor rokon lelkek vagyunk. Egy ilyen agybomlasztó probléma érzete tipikusan bolhából elefánt mizéria. Gyötör a tudat, hogy valamit nem jól csinálsz, vagy nem is csinálsz, mert nincs kitartásod, türelmed, akaratod hozzá? És újra csak azon kapod magad, hogy gondolni akarsz valamire, bármire, csak hogy újra elkapd a fonalat, hogy újra egy elégedett, boldog mosolyt ereszthess el? És megintcsak elfolynak az érzések, azok a mondatok, szavak, amelyeket egyébként -magad sem tudod miért- szinte egész áldott nap mondogatsz magadban, mint valami furcsa szerzetes, vagy egy mantrás, hogy elmélyülhess benne? Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ilyenkor az agyad teljesen úgy forog, mint egy kisbabának. Szerintem azért vannak gondolataink és érzéseink, hogy azok által boldogok legyünk, hogy érezzük emberi mivoltunkat. És hogy mi van a szomorúsággal, a fájdalommal, a bánattal, keserűséggel? Ne tagadd, egyszerűen szeretsz szenvedni. Mindenki szeret szenvedni. És tudod miért? Mert minden olyan alkalommal, mikor azt érzed, a mélypontra kerültél, rögtön elkezdesz gondolkozni, ötletelni, hogy mi most a teendő... és rövid időn belül megtalálod a megoldást, amitől lehet, hogy csak részben, de jobban fogod érezni magad. Minden rosszban van valami jó - ez egy hatalmas közhely, én most nem is pontosan erre a gondolatra próbáltam ráirányítani a figyelmet, hanem a saját verziómra, mely szerint az összes hibában és bukásban benne van az újrakezdés csodálatos lehetősége. Élj vele!

Én már megtaláltam a fonalat.. és te?

Elhagytad az Istent

Te miben hiszel...?

Kérdem én, joggal, mivel

Nem hagyhatom ennyiben,

Hogy nem is hiszel semmiben.

Imádod a kutyákat, aranyos,

Balszerencse, mondod, sors,

Meditálsz, nézed a csakrám,

Pedig Isten nevet, nem csak rám,

De rád is, mégis ide mért jutsz?

Hited: semmi, az enyém: Jézus.

A hamisat igaznak hitted,

S közben elhagytad az Istent.

Ami csak a világ-kerek része,

Az mind az Ő teremtménye.

Szeretete határtalan belengi

Tested-lelked; tanítna szeretni,

Látni, érezni, hallani mindent hittel!

Hidd el, Istent hallhatod egy riffben...

Mosolyogjon rád társad egyszer,

S lásd Őt ott, a szemekben!

Az Úr a szeretet, a mosoly Krisztus,

Lényegtelen a nem, a kor, a típus..!

Ezt sajnos el nem hitted,

S csendben elhagytad az Istent.

Szívem csücskei

Borostás minden reggel,

A szagom saját fegyver.

Nehéz minden végtag,

Fekvő testemből messze

Száll gondolatom mersze

A hétvége mért csak két nap?

Éjjente órákon át lesem

A képernyőt, véres szemem

Forog, mint velem a világ,

Minden hét utolsó napjain,

Mikor nem is kéne hajtani,

De én a buliba húzom az igát.

Szeretek veletek lenni,

Csak önfeledten nevetni.

Mindenre csak vállat rántani,

És kacagni újra meg újra,

A sztorit mindenki fújja.

Hétvégente szoktam szárnyalni.

Hajnalig kinn maradok,

Ki sohasem tikkadok,

Italom mosolygó fejetek.

Veletek nevetnék mindig

Ez az, ami hirtelen beindít,

Ígérem, titeket sohasem feledlek.