Dagi

Van egy kiskutyám.            Van egy kiskutyám,

Nem is az enyém.              Kiről szól a mesém,

Nem is olyan kicsi.             Nem is olyan kicsi.

Úgy hívják: Dagi.              Úgy hívják: Dagi.

Jogos lehet a panasz,

Miszerint kutyám kamasz,

Ezért szeret mindennél jobban

Károkat okozni.

De idősebb már szerintem,

Főleg, hogy a kutyáknál

Héttel kell szorozni.

Mindegy, ez a kiskutya,

-Nyála folyik, mint a Visztula-

Oly bamba és lusta, hogy szinte

Már öröm nézni.

Ha tehetném, én is egész nap

Csak hemperegnék a fűben:

Menjen a macska egerészni!

Kergetne a fene bármit is,

Gazdám maradékát átviszi

Az én kotlámba, így mindig van

Mit enni nékem.

Bizony megértem, ha irigyeltek,

Hiszen csuda jó dolgom van:

Jóllakva töltöm egész éltem.

Az individuum halála

Megtanulni mindazt, ami már rég elmúlt,

Főleg olyan tollából, ki valójában ott se volt,

Túlzás, sőt tévedés, nem is kicsi, sőt, nagy.

Nem hiányzik nekem az, hogy az "igazságot"

Kiabálva, hadakozva, erre-arra utalgatva,

Fröcsögve pont nekem pont te mondd.

Hisz te is, én is.. Honnan is tudhatnánk?

Mesélj, mi a bizonyíték te drága okostojás?

Ne vedd készpénznek, mert mondják,

Csak mert a tankönyv feketén-fehéren 

Állítja sziklaszilárdul, holott talán ők is tudják

Hogy hamis; "tudásuk" mégis beléd oltják.

Kellesz a gépezetnek, légy megtéveszthető,

Túlzottan ne érdeklődj, ne zavarjon, 

Ha felborul a béke, s az azúrkék égre

Felrajzolódnak a háború büdös-fekete gombái,

S lám ők mily humánusok: elérik, hogy 

Túl sok lelket azért mégiscsak föl ne kavarjon.

Okostóbiás-fóbiám

Kelekótya gondolatok cikáznak szanaszét,

Könnyen bölcs az ember, ha közben a kanapét

Élettérré tágítva

Minden baromságát szentül hiszi, állítja.

És jön hozzám a vész, érzem osztódik az ész,

Eközben senki sem lehet oly magabiztos, merész,

Hogy elküldje

Oda honnan jött, s unottan mondjuk: mennünk kell.

Mért vagyunk oly fáradtak, hogy nem lépünk fel

A tévelygéssel szemben, s csak szemezünk a létünkkel?

Igen, kívülről nézzük

Csak a csetepatét, s a világ nélkülünk elkészül.

Hohó! Így nem olyan lesz ám, mint amilyet akarunk

Hékás! Farpofát már megint mire fel vakarunk?

Mintha lenne

Olyan dolog a Földön, mi hibátlanul menne...

Emberek és embriók! Nézzünk hát magunkba,

S kérlek titeket, fogadjunk a becsületszavunkra,

Hogy gátat

Állítunk már végre mindennek, mi fáraszt.