Szívd meg

Kit látnak szemeim mikor nem is figyelek oda

Ki az akit nem kérdeztem

Hagyjuk már ezeket az elavult dolgokat

Szerintem itt semminek sem kéne erről szólnia

Ki kért meg itt téged vagy akárkit is 

Arra hogy kioktass engem arról

Hogy mi a jó és mi a rossz, velem ne vitatkozz

Csak tiltakozz, mert az bejön, ha valaki szív

Szívjál miattam, szívjál értem

Szívj engem, ezt a Szív küldi, szívd meg

Az egész élet szívás, de egy dolog nem mindegy

Hogy a botnak melyik végén állsz

Kicsit sem fog emelkedni a vérnyomásom

Ha látom, hogy elvisznek, mert nem hisznek neked

Én sem hittem, ez minden

Amit felhozhatok ellened, de nekem elég

El akarok felejtkezni minden jeles napról

Ami arra predesztinálja önmagát

Hogy muszáj legyen ünnepelni, de nekem ettől

Jég futkos a hátamon

Kifordulok önmagamból, hisz itt vagyunk mi

Csak nem tudom, ki az a "mi"

Mert én senkivel sem vállaltam még sorsközösséget

Átlátok a lapok között, látok ellenséget

Egy képzeletbeli tévelygő monológja

Vágyom a magányt, vágyom az ürességet.

Nem tudok nem erre gondolni,

S kertelni sem tudok. Sőt, már csakis ez vezérli

Minden gondolatomat. Fáj, nagyon fáj.

Legszívesebben pusztába kiáltanám,

Hogy legyen vége mindennek! Hogy semmi értelmem!

Haszontalan vagyok e pitiáner gépezetben.

De nem lehet, s újra a Hétfővel kell szembe néznem.

Ennyi volt? Ennyi volt az álom?

Ugyanolyan szürke egér-nyomorulttá kell válnom, 

Mint amilyenekre ocsmány megvetéssel

Gondolok a fent említett álomban?

Hát mi értelme lenne a szökésen

Gondolkozni, mint valami elvakult, bután

Csakis önmagába szerelmes hős,

Mondd, mi? Kezdek becsavarodni.

Ölre megyek saját magammal, mert 

Azt mondom magamnak - talán hazudom, nem tudom,

Hogy minden eddigi gallyra van vágva, 

Hogy minden eddigi eldobható, mert fölösleges.

Mert mi várna rám ugyan?

Egy ház? Egy élet? Mi? Háziállatok?

Önhibámért titeket, mindenkit hibáztatok!

Hisz hibáztatok, nem figyeltetek rám...

Azt hittem, képes vagyok mindenre,

Hogy tiszta szívvel megesküdhetek az Istenre,

Hogy rendben vagyok, hogy a küldetésre

készen, bevethető állapotban vagyok, de tévedtem...

Istenem, mekkorát tévedtem... 

Szerelmes vagyok a Szenvedésbe

Fájdalmas csapongás az, mi lóbál engem fel-alá

Legyen áldott örökké ki majd engem megtalál

Ha elolvassa ezt, kérem, sírjon értem és öleljen

Ha a halálba mennék, kérem, még oda is kövessen

Harapjon, üssön meg, hogy megrúghassam én is

Húzzon fehér harisnyát (kinek mi a fétis......)

Legyen a rabszolgám, bár függni is nagyon akarok

Pofozzon meg úgy, hogy zokogjak, majd alkaron

Markoljon teljes erejéből, hogy tudtam, hogy erős

Néha ne fenyegessen, olyankor legyen rámenős

Ordítsunk együtt torkunk szakadtából, s engedjük

Hogy patakká váljanak könnyeink; de mi nem megyünk

Sehová, itt maradunk mindörökkön-örökké

Érezzem magam úgy mint drogos, mintha pörögnék

Sőt, kérem, legyen saját magamtól hányingerem

S te, te mondj igazat, állíts mindent váltig; nekem

Esélyem se legyen, győzz le mindig, légy okosabb

Hisz tudod, nekem a szenvedés mindennél fontosabb

Légy álmaim legtitkosabb vágya, aki leigáz

Ki irányítja testem-lelkem, mint halálos ideggáz

Ölj is meg, hadd haljak meg e nyomorú-szerelemben

Ne is emlékeztess, még mennyi mindent meg kell tennem.