Neked

csak ömlengek s folynak ki a szavak mint csapon a víz
gondolataim szerte szaladtak menthetetlen
másfelé nem is téved
de mért is menne
az túl könnyű lenne

mindig csak te jársz a fejemben
és szeretem és keblemre ölelek mindent
ez nem véletlen hisz
te vagy a mindenem
fáj ha nincs velem

nem akarok meghalni pedig így könnyű
fulladnék bele saját posványomba
egy reményem marad
te megmenthetsz
ha megszeretsz

azt mondják az nyer aki mer hát ki tudja
nekem is sarkamra kéne már állnom
nem csak szabadverselni
hanem valamit tenni
végre férfinak lenni

kegyeidért küzdöm inkább akár úgy is
hogy fájdalmamban összeszorítom fogaim
mintsem hogy feladjam
te vagy az álmom
a csókodra vágyom

nem tenne semmi más boldogabbá
tudom jól igen

Tisztán

Itt vagyok.

Igen, nézz meg jól, élek!

Ez vagyok én,

Ismerd meg az énem

Porig égett mindaz, mi eddig épült,

Hosszú lángnyelvek nyaltak körbe,

És nem, mégsem ment minden tönkre:

Hamu alatt sarjadt az új élet.

A tűz s a bűz felemésztett mindent,

Mi eddig volt, mert nem kell már.

Sírni utána felesleges, hisz nem kár

Érte, hisz amit akart, elérte.

Hiába lángolt hetekig a kis falu,

Egyszer elaludt, elaludt végleg,

A koromfüst is szétoszlott az égen,

S újra bevilágolt a napsugár.

A csíra, bár kicsi, de ha van miért,

Kikel, feltör, egész a csillagokig ér,

Hisz tudja, van miér', van kiér'

Küzdeni az új életen át.

Nem veszhet kárba a palánta.

Nevelni kell, mindig gondozni őt,

Veteménnyé tenni a temetőt:

Hadd virágozzon oly szépen, mint soha!

Itt vagyok hát.

Eléd tiszta szívvel állok.

Kérj, akarj...

Én csak terád várok.