Fonál

Érezted már, hogy mindenképpen szeretnéd, sőt akarod, hogy gondolkozz, hogy összpontosíts, figyelj, koncentrálj egy bizonyos dologra, de közben a gondolataid úgy elhomályosulnak, mint amikor addig bambulsz, hogy elmosódik előtted a kép? Nos, ha igen, akkor mi most egy cipőben járunk. Érezted már, hogy megvan mindened, ami csak kellhet az életben, de valamilyen apró dolog miatt mégsem vagy megelégedve a helyzeteddel? Igen? Akkor rokon lelkek vagyunk. Egy ilyen agybomlasztó probléma érzete tipikusan bolhából elefánt mizéria. Gyötör a tudat, hogy valamit nem jól csinálsz, vagy nem is csinálsz, mert nincs kitartásod, türelmed, akaratod hozzá? És újra csak azon kapod magad, hogy gondolni akarsz valamire, bármire, csak hogy újra elkapd a fonalat, hogy újra egy elégedett, boldog mosolyt ereszthess el? És megintcsak elfolynak az érzések, azok a mondatok, szavak, amelyeket egyébként -magad sem tudod miért- szinte egész áldott nap mondogatsz magadban, mint valami furcsa szerzetes, vagy egy mantrás, hogy elmélyülhess benne? Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ilyenkor az agyad teljesen úgy forog, mint egy kisbabának. Szerintem azért vannak gondolataink és érzéseink, hogy azok által boldogok legyünk, hogy érezzük emberi mivoltunkat. És hogy mi van a szomorúsággal, a fájdalommal, a bánattal, keserűséggel? Ne tagadd, egyszerűen szeretsz szenvedni. Mindenki szeret szenvedni. És tudod miért? Mert minden olyan alkalommal, mikor azt érzed, a mélypontra kerültél, rögtön elkezdesz gondolkozni, ötletelni, hogy mi most a teendő... és rövid időn belül megtalálod a megoldást, amitől lehet, hogy csak részben, de jobban fogod érezni magad. Minden rosszban van valami jó - ez egy hatalmas közhely, én most nem is pontosan erre a gondolatra próbáltam ráirányítani a figyelmet, hanem a saját verziómra, mely szerint az összes hibában és bukásban benne van az újrakezdés csodálatos lehetősége. Élj vele!

Én már megtaláltam a fonalat.. és te?