Honnan is tudhatnád
Miről szól most minden strófa
Miről énekel agysejtjeimnek hada
A gondolat, mint dallam szól
Monoton csak zakatol
S újra meg újra visszatér
Az elűzhetetlen refrén.
Mikor most benn minden rímel
Harcolva minden külső kínnal
Érzem, sok az, amim van
Elővenni, használni mégsem tudom.
Dalaim végére talán sohasem jutok
Mindig a vezérszólam után futok
Hiába.
Egymást kergetik, énekelnek kánonban
Száll a dal messze a lélek-városban
Kódorogva piszkos, szűk utcákon
Összeolvadva piros lámpákon
Olyan, mint egy lázálom
De a végső következtetést nyöszörögve
Hiába várom.
S mikor már nincsen dínom-dánom
Hátast dobva minden ária felett
Kottatartó-agyam legmélyére rejtek
Minden egyes olyan különös sejtet
Amely a valóságból bármit is sejtet.
Tudom, hiába várom
S később győzedelmes lesz a kényelmes álom
Az űzést, a hajtást soha sem adhatom fel
Minden egyes csalódott legyintés után tudom
Hogy a következő koncerten úgyis ott leszek
Talán majd feloldódnak a fellegek
S a felismerés örömében fetrenghetek
Ez az, mi éltet, mi hajt tovább engem
Ettől tudom, mindig tovább kell mennem.
Keresni, keresni.
Talán egyszer végre rátalálni.
A kakofón zűrzavarban meglelni a lényeget
Mely vonz, magának teret kéreget
Tudom, az lesz majd a végzetem
Mikor mindezt végre megérthetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése