Sétandalgó

Ma délután/estefelé fogtam magam, és elindultam, csak úgy, sétafikálni egyet. Dalban mondom el.

Sétandalgó

Hívogatóan hatott rám ez az áprilisi délután
Melengette arcomat a gyenge napfénysugár
Rájöttem én rögtön, hogy nem is vágyom másra
Csak hogy lassan érkezzek meg a végállomásra
Kinyitottam szememet, befogadtam a nyugalmat
Versbe kellett öntenem, ez volt az a sugallat
A gáton poroszkálva, a látvány befogadott
Lelkemben belülről mindent felforgatott
Hiába ugattak nekem a háttérben a kutyák
Én vigyorogva tettem egyik lábam a másik után
A kiöntött folyó a fáknak a szárát mossa
Lombkoronákban tűnik el a nap a mostba
Minden alkonyban újra visszatér az alkalom
Gyönyörített az érzelem, erről szól az an-dalom
Az an-dalom, mellyel andalgok, és van dolgom
Fejemben összeállt dalt kell készre hangolnom

Nincs gond, nincs sietés
Nem érdekel a kiesés
Hullám dobál képzeletben
A séta az értelemmel

Belegondoltam, mi hozta létre ezt az idillt
Ez nem fogható fel nekem nagyon, csak kicsit
Kifejlődött magától az egész, önmagából csak úgy?
Véletlenek nincsenek, de a megtévesztés nagy úr
Kell lennie egy felsőbb szuper-értelemnek
Aki teremtette mindezt, mit használsz lételemnek
Kifejlődött a természet, egy fa okosabb mint én
Ezt nem foghatom fel másképp, csak viccként
Én hiszem, hogy van egy Isten, ki ezt velünk tette
És jól tette, hogy Évát Ádám mellé odaültette
Miénk a természet, nem lehet másé, világos
Nem saját maga volt, mi teremtett egy világot
Röppen a sok gondolat, és alábbhagy a figyelem
Nem az utat figyelem, a fogamat majdnem kiverem
Minden apró gond, mi bánt, visszahúz a földre
De fölösleges keresnem, erről mit írnak a tankönyben

Nincs gond, nincs sietés
Nem érdekel a kiesés
Hullám dobál képzeletben
A séta az értelemmel

Olyan jó lenne, ha ki tudnám mondani, mit akarok
Szeretném, ha fejemben rendben lennének a csavarok
Ifjú fejjel, éretlenül talán hiába kérdem a Teremtőt
Meg az minden kérdésem, az a tízezer, mind felejtős
Nem jöhet egy ember sem ahhoz hogy ezt megértse
Tízezer kérdésemnek magam sem értem felét se
Az ember hogyha lázad, nem mindig kérdezi, miért
Keresi a választ, hogy ha nem magáért, hát kiért?
A lételemem az értelem és érzelem most összeért
Különleges az egész attól, hogy mindezt nem összegért
Mosolyt csal az arcomra egy szimpla gáti séta
El nem képzeled, hogy milyen képet látni néha
Egyszerűen nem hagyhatom most megzavarni magam
Nem bánt ez sem senkit, én csak szavalni akartam
Megérintett engem és a többi már nem érdekel
Szépeket meséltem, s most kiengedtem a fékekkel

Nincs gond, nincs sietés
Nem érdekel a kiesés
Hullám dobál képzeletben
A séta az értelemmel